Az elmúlt héten, coach-ként kihívásokat és gyakorlási lehetőségeket kerestem magamnak. Egy olyan partnert akartam találni, aki tudja, hogy mi a coaching és aktívan használja annak módszereit és eszközeit. Kerestem, és találtam… Viszont a próbatétel mellé egy nem várt ajándékot is kaptam, egy olyan dilemmát, amely talán az emberiséghez való hozzáállásomat is megváltoztatja: A „jó zsaru” és a „rossz zsaru” szerepének különbségét.

Úgy gondolom, hogy magyarázatra szorul, hogy mit értek a két fogalom alatt: mindkét kategóriába tartozó egyént pozitív szándék vezérel, hiszen az igazságért és az emberiségért harcolnak. A tevékenységük szorosan egymásra épül. A rossz zsaru az a személy, aki megvívja a csatát, „kiharcol” dolgokat, és ami talán a legfontosabb : elég bátor ahhoz, hogy kitegye magát az ellenállásnak. A jó zsaru akkor jön elő, amikor a rossz zsaru elvégezte a dolgát. Ő az a hős, akihez pozitív érzéseket kapcsolunk. Ő az, aki kevésbe lesz koszos, fáradt. Nem dobálja össze a társadalom az előítélet mocskával.

A két említett „főszereplőre” mindig is szükségünk lesz. Azonban be kell, hogy valljam: a „rossz zsaru” sokkal nagyobb hős számomra. Ezt szeretném nektek be is bizonyítani a következő kérdés mentén, amelynek magyarázatához a coaching során elhangzottakat hívom segítségül:

Mit jelent „rossz zsarunak” lenni?

Minden szituációban tudatosan, avagy kevésbé tudatosan végigjátszódik bennünk egy „szereposztás”. Ebben a szakaszban döntjük el, hogy a „nagy történet” jelen epizódjában melyik szereplőt akarjuk eljátszani. Persze itt az otthonról hozott dolgok (sorskönyv), a különböző pozitív megerősítések és negatív tapasztalatok alapján már tudjuk, vagy érezzük, hogy vannak kényelmes pozícióink.

A coachee-mat idézve:

„Már fiatal koromtól kezdve voltak olyan helyzetek, amelyekben velem végeztették el a piszkos munkát. Tudták, hogy meg tudom oldani.”
Tudom, hogyha megértik a módszert, akkor a városban és talán az egész régióban megoldódhatna az álláskeresőkkel kapcsolatos képzések, tréningek problematikája.
Tudom, hogy ez a vihar előtti csend. Azzal is tisztában vagyok, hogy nincs más választásom, végig kell csinálnom. Csak nem akarom, hogy „felnégyeljenek” újra!
„Olyan megterhelő a rossz zsarut játszani!” „Kimerít mentálisan.”

A fentebb olvasható mondatokból kiderül, hogy milyen mértékben megterhelő ez a szerep. Az ügyfelem legnagyobb problémája az elviekben és a gyakorlatban történő magárahagyottság . Nincs olyan személy, aki osztozott volna a terhén.
Furcsa volt hallani, és valahogy nem is tudtam egyből logikailag összekötni azt, hogy miért marad valaki egy olyan helyzetben, ahol nem érzi jól magát, és nem kap semmit belőle. A beszélgetésünk során elérkezett erre is a magyarázat, amely az írásom központi kérdésére megadhatja a választ.

Idézet a coachee-tól:

„Nem akarok más utat keresni! Nem akarok kitérni a helyzet elől!”
„…mert hiszek az egész ügyben, és tudom, hogyha megértik, akkor mennyire jó lesz, és mennyi embernek tudtam segíteni.”
„Korábban zavart, hogy nem említi meg a nevemet egy-egy tanítványom vagy ügyfelem, amikor sikereket ér el egy-egy közös munka után. Ma már sokkal jobban zavar az, ha az átadott tudást vagy „know-how” nem megfelelően vagy csak felületesen alkalmazzák.”

Azt gondolom, hogy jól kivehető az idézett mondatokból és mondatfoszlányokból, hogy mi az, ami miatt akár – ha a helyzet úgy kívánja- felvesszük a „rossz zsaru” szerepét. A választ az ügy, amelyért dolgozunk, az elköteleződés és a hit kapcsolata adja meg.

„A rossz zsaru szerepét az a személy veszi fel, akinek van egy olyan ügy, vagy meggyőződés az életében, amelynek hatásában és pozitív kimenetelében feltétel nélkül hisz, és amelynek megvalósításában teljes mértékben elkötelezett.”

Éppen ebből kifolyólag képes háttérbe szorítani a személyes preferenciáit, félelmeit. Nem vágyik arra, hogy a tevékenységét, munkáját a társadalom elismeréssel jutalmazza. Nem hős akar lenni, hanem eggyé válik azzal az üggyel, amelyben hisz. Ebből meríti a kiapadhatatlan, vagy helyesebben fogalmazva a folyamatosan megújuló mentális és pszichológiai energiáját.

Mártírság… Igen súlyos jelentésű szó. Az ügyfelem nem vallásos, de mégis eszembe jutott róla ez a szó. A különböző weboldalakon sok meghatározást lehet olvasni a jelentéséről, azonban mindegyiknek egy a lényege: egy olyan személy, aki egy meggyőződésért, egy ügyért, egy eszméért az életét adta. Manapság a pszichológiából átvéve, a köznapi nyelvben használva pejoratívvá alakult ez a szó. Pedig a régebbi időkben olyan nagy hatással voltak az emberiségre ezek a személyek, hogy a mai napig fennmaradt a nevük, a történetük, és az a dolog, amiben hittek és amiért küzdöttek.

Erős a párhuzam a két fogalom (mártír-rossz zsaru) között. A különbséget az eltelt idő és a változások jelentik. A 21. századi embernek több választási lehetősége is van. Ezzel párhuzamosan el is veszhet ezen kívülről érkező befolyásoló célok „rengetegében”.

A fent leírtak alapján elérkeztem  az örök kérdéshez: Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
Rossz zsaruként születünk, vagy tényleg van egy olyan cél vagy ügy az életünkben, amelyért hajlandóak vagyunk felvállalni a „harcot” , és küzdeni azért, hogy elérjük?

Egy dologban teljesen biztos vagyok: Mindkettőre szükségünk van. Kell lennie az életünkben nagy céloknak. Meg kell ismernünk a rossz zsaru szerepét minél többünknek, hogy hatással lehessünk az emberiségre. A célok személyenként különbözőek lehetnek (és ez így van rendjén), csak a tartalom legyen pozitív!

Végezetül: Rossz zsarukra szükségünk van, hiszen ők azok, akik mozgalmakat indítanak el, változásokat generálnak az emberiségben. Mögéjük tudunk állni, mert a szavaik és a tetteik mögött van valami. Olyan tartalom, amely a „tenni akarás” vágyát indítja el bennünk.